A testvérféltékenység tompításában, a jó testvérkapcsolat kialakításában a következő tippeket megfogadva segíthetsz:

• Ne várd meg, amíg a terhességnek látható jelei lesznek! Első perctől kezdd el a felkészítést: míg a pici a pocakban van, vetítsd előre a történéseket, hogy mivel jár az új lakó érkezése, mi változik majd stb. Beszélj a nagyobbnak arról az időszakról, amikor még a pocakban élt, az akkori pozitív érzésekről, mutass minél több őt ábrázoló csecsemőkori képet. Ha eddig többnyire anyának volt nagyobb szerepe a gyermeknevelésben, apa is kapcsolódjon be, hogy a születés utáni átmenet minél könnyebb legyen.
• Tedd tapinthatóvá várakozását: ha örömét leli benne, vegye ki ő is a részét a babaszoba kialakításában, készítsetek vagy vásároljatok együtt ajándékot a picinek – ezzel is elősegítheted a kezdeti kötődését.
• A születést követően fontos, hogy minél több figyelmet fordíts a nagytestvérre, akár vond be a kisbaba körüli teendőkbe – s közben görcsösen figyelj a folyamatos dicséretre és biztatásra. Mivel a csecsemők a kezdeti időszakban sokkal rugalmasabbak, a próbáljátok megtartani a már megszokott napirendet, és a pici mellett maradó szabadidő többségében a nagyobbikra összpontosítani. Mondjatok olyan meséket a kicsinek, amelynek a nagyobbik tesó a főhőse, és biztosítsátok a nagyobbat afelől, hogy ugyanolyan értékes és nélkülözhetetlen számotokra, mint azelőtt volt, sőt, most még nagyobb szerepe lesz a család életében – nagytestvérként.
• A babalátogatások során mindig kapjon a nagyobbik is kis figyelmességet, és ő legyen az, akit először köszöntenek a vendégek, ne a babaágynál álljon sorba a rokonság.
• Tartson Anya „nagyos pillanatokat” – menjetek el kettesben a nagytestvérrel játszótérre, bábszínházba, bújjatok össze, olvassatok kettesben mesét, szervezzetek olyan tevékenységeket, amikor „nagyokul” csak egymásra figyelhettek.
• Ne fukarkodj a testi kontaktussal – öleld, simogasd a nagyot, bújj hozzá, cirógasd meg gyakran, érezze, hogy fontos számodra. Még akkor is, amikor dühkitörései vannak, és látszólag ez az utolsó dolog, amit elfogadna.
• Mindig figyelj a gyermekre. Adj időt érzelmeinek feldolgozására, segíts neki megtanulni, hogyan kezelje negatív indulatait. Próbáld meg tudtára adni, hogy a testvér szeretete nem kötelező, hiszen a szeretet nem jön gombnyomásra, társadalmi elvárásra, és mi sem szeretünk mindenkit, de ne bántsa őt, ne okozzon neki sérülést. Ha elismered a rossz érzéseinek létjogosultságát, és megengeded, hogy adott pillanatban akár gyűlöletet is érezzen, nagy lépést tehet előre a testvér iránti szeretetének kialakításában.
• Tanuld meg megoldani a konfliktusokat, törekedni a kompromisszumra és az együttműködő megoldásokra. Jutalmazd a kooperációt, de ne büntesd az agresszivitást, vetélkedést, csak határozott hangnemben magyarázd el azok helytelenségét. Pl. Ne vedd el a kisebb játékát, de nem csak az övét, hanem a másét sem szabad elvenni. Azt a kérdést pedig, hogy ki kezdte, sürgősen felejtsd el, mert erre sosem létezik egyértelmű válasz.
• Sose folyamodj testi fenyítéshez vagy teljes figyelmen kívül helyezéshez, amikor rátörnek a féltékenységi rohamok. Minden titok a megelőzésben rejlik. „Tudom, látom, hogy szükséged van rám. Ahogy a testvéredet tisztába tettem/megetettem/elláttam, csak a tied vagyok.” mondat csodákra képes. Ha látszólag nem „tudna” felöltözni vagy ellátni magát, segíts neki ebben.
• A „bezzeg” kerüljön tiltólistára. Ne hasonlítgasd a testvéreket egymáshoz, ezzel még jobban elmélyítheted a kettőjük közötti szakadékot. Találd meg a gyermekekben az egyedi, pozitív tulajdonságot, és erősítsd meg ezt benne.
• Azonnal vedd észre, és dícsérd azokat a pillanatokat, amikor jól vannak, eljátszanak együtt.
• A legfontosabb: tanuld meg elfogadni a helyzetet, hogy a köztük levő harcoknak létjogosultsága van – elvégre szempontok, vélemények ütköznek, és pont ettől lépnek át kapcsolatuk egyik következő szintjére.